Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Csepeli Miklós
2013. július 8.

Darvas 110 - A kártyák mesélnek: Darvas Róbert élete

1903. július 16-án, felvidéki földbirtokos családban jött világra harmadik gyermekként Deutsch Róbert. Apja Deutsch Antal, anyja Freyer Etelka. A fiú vezetéknevét, a kor névmagyarosítási divatjának szellemében hároméves korában Darvasra változtatták. Darvas Róbert ifjúkorát, iskoláit homály fedi. Trianon után szülőföldjét Csehszlovákiához csatolták, ő Budapestre költözött. Hogy mivel foglalkozott a 20-as években, azt csak találgatni tudjuk, azonban az valószínű, hogy elmerült a kávéházak, szalonok varázslatos világában, s így a kártya és a sakk játszhatta a főszerepet életében.
Kelen Károly
2013. július 7.

Még egyszer Ostend – nyílt Eb

Jövő pénteken kezdődik a Junior Eb Wroclawban. Készülünk rá, de előbb még egyszer essék szó a nyílt Európa-bajnokságról, mert már lassan két hete nem bírok megnyugodni: Benito Garozzo győztesként állt föl az asztaltól, azután mégis a lengyelek nyerték meg a nyílt csapatverseny döntőjét. Amikor a nagy olasz és partnere, Romain Zaleski 18 leosztás után befejezték a játékot a maguk részéről, még 25–7-re vezetett a csapatuk: 31–7, mínusz 6 IMP büntetés, mert megcsörrent Zaleski mobilja (ahogy a kommentátor interpretálta: „Drágám, most játszunk, nem tudunk beszélni.” „Akkor majd hívlak később.” „Csak azt neee!”).
Kelen Károly
2013. június 27.

Nyílt Eb, Ostend – Hetedik a Homonnay-Winkler páros!

Éljen a magyar bridzs! Megint véget ért egy nagy verseny, megint volt miért izgulni, megint lett valami újdonság a bridzsben: megint volt két boldog hetem. És persze volt min bosszankodni is: képtelen voltam egymagam végigközvetíteni az egészet, bocsánatot kérek érte. Az ember mindig telhetetlen: fiatalkoromban hónapok teltek el, mire egyáltalán megtudtam, mi volt az Európa-bajnokság eredménye (igaz, nem volt kérdés, úgyis az olaszok nyertek: a Blue Team, Avarelli–Belladonna, Forquet–Garozzo, DAlelio–Papis Ticci meg Peroux, a kapitány, voltak mások is, de ez volt a nagy csapat).
Kelen Károly
2013. június 22.

Nyomozónő (Bridzsida ügynöke) – Nyílt Eb, Ostend

Hű, de régen volt, de még most is megáll bennem az ütő. Hivatalos levelet kaptam, hogy nem folytathatom tovább a tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, mert a megadott öt félév alatt nem teljesítettem a négy félévnyi testnevelés órát. Nem akartam elhinni, bementem a dékáni hivatalba, de kiderül, menthetetlen vagyok, a dékán nem ad még egy lehetőséget, csak a testnevelés tanszék vezetője tehet velem kivételt, de még sosem fordult elő.   
Fazakas Gergely
2013. június 18.

Az úgy történt – Piliscsaba, 2013

A piliscsabai egyetem és a piliscsabai verseny eredeti helyszínnek gondolt egykori Zakeus éttermet üzemeltető kft. felhős viszonyára az idei év is példát szolgáltatott. Kerényi István főszervezőnek az idén is új helyszínt kellett keresnie, ezúttal mindössze két napot kapva a verseny tényleges napjáig. A verseny szerencsére nem maradt el, bár fizikai nehézségek ismét adódtak. Az ezúttal is hatalmas – 75 párt, köztük sok amatőrt számláló – mezőnynek szűkösnek bizonyult a terem, és ennyi asztal is csak úgy fért el, hogy az asztalok kisebb hányada dohányzóasztalka lehetett csak – a hosszabb színek szinte lelógtak az asztalról. Az első fordulót 71 százalékkal nyerő Els Toutenel–Fischer Brigitta pár győzelme, fölénye így is meggyőző volt. No, és a leosztásokra sem lehetett panasz.
Koltai Gábor
2013. június 16.

Le is út, fel is út – IMP IV. (és I/B) osztály 8. forduló

Az utolsó fordulóban is voltak jópofa partik, bemelegítésnek az I/B osztályból egy szlem, amiben lehetett alkalmazni egy-két fogást.        
Fazakas Gergely
2013. június 10.

Az úgy történt – IMP II. osztály 7. nap

Az úgy történt, hogy az IMP-bajnokság utolsó előtti fordulójában a II. osztályban a második oktáv alatt az alábbi licitmenet után Dél helyén asztal lehettem.          
Koltai Gábor
2013. június 7.

Le is út, fel is út – IMP IV. (és I/A) osztály 7. forduló

Még a szenteknek is hajladozik a kezük ide-oda, így nem csak olyan partik kerülhetnek terítékre, amit mások rontottak el. Látszólag egy könnyen megoldható ellenjáték helyzetről van szó egy érdektelen töredékpartiban – de várjuk ki a végét.
Koltai Gábor
2013. június 1.

Le is út, fel is út – IMP IV. (és III.) osztály, 6. forduló

A szokásos körültekintés alkalmával a III. osztályban találtam egy partit, ami megragadott. Kezdő koromban arról álmodoztam, hogy egyszer majd belicitálok és teljesítek egy 7 szant – aztán akár abba is hagyhatom a játékot, hiszen annál többet úgy sem lehet benne elérni. Pedig ha másért nem is, de az újabb és újabb 7 szanok miatt érdemes folytatni…
Fazakas Gergely
2013. június 1.

Az úgy történt… – IMP II. osztály 6. forduló

Az IMP-bajnokság II. osztályának 6. versenynapján két egymás utáni partiban kellett Észak–Délnek 3 szannal megküzdenie. Legalábbis alakulhatott volna úgy is.